Éttermi receptek

Speciális receptek

Köszöntöm recept oldalunkon. Fogadni mernék, Ön szeret főzni, de legalábbis imádja a jó konyhát, a finom ételeket. Ha nem így lenne, akkor Ön most nem itt, a receptek oldalán járna ?
Oldalunkon igyekszem azt átnyújtani, amiért ide kattintott: étel különlegességek receptjeit. Jó étvágyat kívánok!

Mecseki boros csülök

HOZZÁVALÓK: Sertés hátsó csülök (nyers), bacon szalonna, füstölt házi sonka, hagyma, fokhagyma, füstölt kolbász, őrölt fekete bors, gomba, zöldpaprika, paradicsom, tejföl, édes fehérbor, só, vegeta, burgonya, babérlevél, fűszersó.

A csülköt kicsontozzuk, kiterítjük, majd a következő alapanyagokkal terítjük be: Vékony szeletekre vágott házi sonka, hagymakarika, fokhagyma, bacon szalonna, kolbászcsíkok, fűszersó, kevés őrölt bors. Ha ezzel készen vagyunk, a csülköket összetekerjük eredeti formájába és húshálóba helyezzük. Egy pároló edénybe tesszük, ügyelve arra, hogy a csülök ne érjen bele a babérleveles, hagymás, fokhagymás lébe. Gondosan lefedjük, majd közel három órára ? lassú lángra ? feltesszük párolódni. Ezután elkészítjük a sütéshez szükséges ragut, a következőképpen: az összevágott gombát egy kevés lepirított szalonnára és hagymára rakjuk és lassú tűzön elkezdjük lesütni. Ha már a gomba egy kicsit ?összeesett?, hozzáadjuk az összevágott zöldpaprikát és paradicsomot és tovább pároljuk egybe az egészet. Fűszerezzük egy kevés vegetával, borssal, fokhagymával. Mielőtt a zöldségek teljesen megpárolódnának, felöntjük egy ?1/3 édes fehérbor 2/3 tejföl arányú ?szósszal. Addig főzzük, míg egy közép-sűrű raguvá nem áll össze. A megpuhult csülköket kibontjuk a hálóból, felszeleteljük kb. 2 cm vastag szeletekre és egy tepsibe helyezzük. Mellé teszünk félig főtt burgonyakarikákat és ráöntjük a tejfölös ragut. Forró sütőben készre pirítjuk.

Jó étvágyat kíván Dévai János

Ormánsági kapros-tejfölös pulykacsíkok

Recept a Csányoszrói Vendégház konyhájából

HOZZÁVALÓK : Pulykacsíkok, továbbá sör, bor és pálinka – de ez utóbbiak nem bele.

A felaprított pulykacsíkokat megpirítjuk, pirítás után hozzáadjuk a felaprított hagymát, sót, borsot.
Átkeverjük, és annyi vízzel öntjük fel, amennyi szaftot szeretnénk.
Közben a tejfölt kevés vízzel, sok kaporral és liszttel összekeverjük, hozzáadjuk a pulykához, készre főzzük.
Galuskával kínáljuk.
Nagyon finom!

Jó étvágyat kíván a; Csányoszrói Vendégház

Baranyai zúzás-velős kakas töke pörkölt

Recept a pécsi Szent György Fogadó konyhájából

HOZZÁVALÓK (4 személyre): 80 dkg csirkezúza, 20 dkg sertés velő, 20 dkg kakas töke, 6 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 db sárga paprika, 1 db paradicsom, só, bors, pirospaprika ( ízlés szerint ), csipetnyi majoranna, kevés babérlevél, 1 dl vörösbor

A vöröshagymát kockára vágjuk, zsiradékon ( olaj v. zsír ) aranysárgára pirítjuk, majd a megtisztított és összevágott csirkezúzával pirítjuk tovább. A tűzről levéve pirospaprikával megszórjuk, majd pedig vízzel felöntve pároljuk. Ízesítőként kevés babérlevelet, egy csipet majorannát, őrölt feketeborsot és zúzott fokhagymát adunk hozzá. 1 1/2 óra párolás után belerakjuk a kakas tökét, és további 1 órát főzzük. Közben beletesszük a paradicsomot és sárgapaprikát. A főzési idő kb. 2 1/2 – 3 óra. Mielőtt a pörköltet befejeznénk, hozzáadjuk a tisztított sertés velőt, és készre pároljuk. Köretként házi tarhonya, galuska, kapros túrós csusza, stb. illik hozzá.
Fortély:
Mielőtt befejeznénk, ízét karakteresebbé tehetjük kevés vörösbor hozzáadásával.

Jó étvágyat kíván a; Szent György Fogadó és Étterem Pécs

Finn erdei gombaleves

Recept a pécsi Szent György Fogadó konyhájából

A vöröshagymát apró kockára vágjuk, és olvasztott vajon megfuttatjuk. Amikor a hagyma megpirult, hozzátesszük az erdei gombát, kevés liszttel megszórjuk, vízzel felengedjük. Felforraljuk őrölt fehérborssal. Ételízesítővel ízesítjük. Befejezésül főzőtejszínt, vágott petrezselymet, kevés bort adunk hozzá.

Jó étvágyat kíván a; Szent György Fogadó és Étterem Pécs

Harkányi ördögűző tekercs

Recept a harkányi Paprika Apartman konyhájából

Kicsontozott karajból nyitott szeletet vágunk, a követekező töltelékkel töltjük meg: Piritott gomba, sonka, sajt, hústüvel megtüzzük, bepanirozzuk, forró olajban kisütjük /panir, liszt, tojás, zsemlemorzsa/, majd kivesszük a hústűt.Tálaláskor félig befedjük egy házíkészitésü csípős lecsóval. Piritott burgonyával tálaljuk.

Jó étvágyat kíván a; Paprika Apartman, Harkány

Küfteta – Bolgár specialitás

Recept a harkányi Paprika Étterem és Apartman konyhájából

Sertéscombot apróra darálunk ha szükséges kétszer is megdaráljuk/, fűszerezzük: só, bors, csombor, curry, édeskömény, görögszéna, jól összedolgozzuk, kicsit pihentetjük. Kerek pogácsaformákat készitünk ? vízes kézzel ?nagyon kevés olajon /olajjal kikent/ sütőedényben megsütjük.Tálaláskor sült burgonyát, főtt babot, ljutenyicát adunk mellé. Ljutenyica készitése: Paradicsompüré, olívaolaj, só , bors, erős paprika, apróra vágott petrezselyemzöld, reszelt hagyma. A hozzávalókat jól összekeverjük és ízesitjük.

Jó étvágyat kíván a; Paprika Apartman, Harkány

TÖRÖKVERŐ ZÖLDSÉGLEVES

Recept a szigetvári Hotel Kumilla Étterem konyhájából

HOZZÁVALÓK: 2 sárgarépa; 4 burgonya; 5 nyers káposztalevél; 1 zellergumó; 2 póréhagyma; 1 hagyma; 1 csokor petrezselyemzöldje; 5 dkg rizs; 2 evőkanál paradicsompüré; 5 dkg vaj; 2 l húslé; 1 jókora csokor friss kapor; 1 kávéskanál só

Az apróra vágott zöldségeket a petrezselyemzölddel kb. 5 percig vajon pároljuk. Felöntjük a húslével, megsózzuk, belerakjuk a kockára vágott burgonyát, felszeletelt káposztát, póréhagymát, rizst. Közepes lángon lassú tűzön főzzük készre, tálaláskor megszórjuk az apróra vágott friss kaporral.

Jó étvágyat kíván a; Hotel Kumilla Étterem Szigetvár

ZRÍNYI ÍNYENC TÁL

Recept a szigetvári Hotel Kumilla Étterem konyhájából

HOZZÁVALÓK: 1 fej fehér vagy lila káposzta; 1 kg burgonya; 1 kg darált sertéshús; 1 fej vöröshagyma; 1-2 szegfűszeg; 1-1 csokor kakukkfű és petrezselyem; 1-2 babérlevél; só; őrölt bors; szerecsendió; 6 dkg vaj; 1 mogyoróhagyma; 1 gerezd fokhagyma; 1-1 evőkanál apróra vágott petrezselyem és zsír; 2 tojás; 5 dkg reszelt sajt

A szegfűszeget a hagymába szúrjuk. A káposztát megmossuk, torzsáját kivájjuk, vékonyra reszeljük, és lobogó sós vízben a hagymával, a kakukkfűvel, a petrezselyemmel és a babérlevéllel 20 percig főzzük. A húst a vaj harmadában megpároljuk, közben villával folyamatosan mozgatjuk, hogy ne álljon össze. Hozzáadjuk a mogyoróhagymát és a zúzott fokhagymát. Sóval, borssal ízesítjük, levesszük a tűzről, belekeverjük a tojásokat és a vágott petrezselymet. A burgonyát meghámozzuk, és sós vízben puhára főzzük. Lecsöpögtetjük, majd a vaj másik részével pürét készítünk belőle. Amikor a káposzta megfőtt, lecsöpögtetjük, és a zsírban jól átforgatjuk. Római vagy jénai tálat vajjal kikenünk, és rétegenként belerakjuk a káposztát, a húst és a burgonyapürét. A reszelt sajttal megszórjuk, a maradék vajat rámorzsoljuk, és sütőben készre sütjük. Forrón tálaljuk.

Jó étvágyat kíván a; Hotel Kumilla Étterem Szigetvár

Recept szilveszterre, április elsejére és más bolondos napokra

CSUMÓS PLÖTYNYI –
A LA HOVATOVÁBB
(Szilveszter és április elején ajánlott)

Hozzávalók: Végy?

69,6 dkg Bl/ov-15/38925ftk1kb jelű Nemzeti lisztet
1 ? 3 liter Tortyogói vizet, 21,6 co ?s legyen. (Tettyei nem jó !)
16 dkg aradi finom sót, amire lehet hogy nem lesz szükség, csak egy részére
Élesztő (az nem kell)
3 dl olaj ( a legjobb a c47-es HTO )
Soklyukú sajt
30 dkg pertyenkola
2 egységnyi vaj, margarin, zsír vagy bármi más ami kenhető
Alufólia vagy nagyon sűrű kerítésdrót
Tojás, esetleg tojások
2 zacskó csomópor

Elkészítés: Tégy?

Kizárólag udvari részen készíthető! ( Majdnem grillparty jelleggel )

A lisztet össze kell keverni a víz adott részének 2/3 ?val. A só részt adjuk hozzá teljes egészében félig. Az egyik tojást alig feltörve forgassuk meg az edény fölött úgy, hogy ne kerüljön bele. Mindezt keverjük össze a vajjal, margarinnal, zsírral vagy ami kenhető úgy, hogy felvegye az egészet. A keverést csak okkersárga nyelű, balkezes kanállal vagy lambéria darabbal csinálhatjuk, úgy, hogy értelmünk legyen. Ha felvette, játsszuk le megint magunknak. Annyi nedvességet adjunk még hozzá, hogy az egész folyós legyen, majd tekerjük rá a sajt lyukacskáira úgy, hogy a csomópor kiadja magát. Az így keletkezett valamit plöttyintsük bele az olvasztott sajtba, tegyük bele a tojást – vagy tojásokat ? és tekerjük bele a fóliába. Ezek után az udvaron a kerítés dróttal elkerített részre helyezzük nagyon óvatosan, majd öntsük rá az olajat. Ha ez is megvan, egy hosszúnyelű gyufával gyújtsuk meg az egészet és énekeljünk neki szép Urdu népdalakat. Míg ég keverjünk egy italt magunknak és rendeljünk valami ehető ételt valahonnan.

Légy boldog?

Jó tanács ! A tűzoltókat ne kínáljuk meg vele, mert lehet, hogy haragosak lesznek. Jó étvágyat kívánunk ! Jó étvágyat kíván Dévai János!

***

Tekintse meg blogger receptjeinket is:
Blogger receptek – bloggerek és gasztrobloggerek

“Éttermi receptek” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!